Azóta időről időre elhagyom e köztes pozíciót, mert kívánom a változást, a feltöltődést. Más írni valamiről, és egészen más benne lenni abban a valamiben. Különösen akkor, ha teljesen váratlanul arra nyílik lehetőség, hogy egy olyasvalaminek legyek a legközvetlenebb részese, ami tagadhatatlanul társadalmi jelentőséggel bír.
Különös időket élünk. A véget érni nem hajlandó válságban is fel-felcsillan a remény: mintha a fény az alagút egyik eddig mellékjáratának hitt elágazásában mutatná a kivezető utat, nem pedig ott, ahol eddig gondoltuk volna.
Hazánk és a közép-kelet-európai régió számára a felemelkedést minden bizonnyal azok a szervezetek, intézmények hozzák majd el, amelyek az innováció eszközeivel járulnak hozzá, hogy minél több életképes helyi ötletből legyen piacképes termék, szolgáltatás. Azok a nyitott és szabad légkörű organizációk, amelyekben motivált és megalapozott tudással bíró szakemberek kritikus tömegei dolgoznak, hogy az eddig ismert megoldásokhoz képest jobban, hatékonyabban és különbözően elégítsenek ki új vagy meglévő, vagy éppen korábban soha meg nem fogalmazott piaci vagy társadalmi igényeket.
Megvallom, megtérésem az innovációhoz akkor vette kezdetét, amikor először tartottam a kezemben az én saját iPad-emet. Én, aki végigkövettem a személyi számítástechnika fejlődését, mondhatni a kezdetektől, és aki egy Commodore64-eshez csatolt monokróm képernyőn - és olykor egy fekete-fehér miniképernyős Junosztyon - pötyögtem cikkeimet a Mikrovilág számára, érteni vélem az e táblagép formájában megfogalmazott üzenetet. Egyáltalán nem lehetetlen megalkotni egy olyan személyi számítástechnikai eszközt, amelyet gyönyörűség kézbe venni és használni, s amelyet olyan egyszerű kezelni, hogy még egy írni-olvasni sem tudó kicsi gyermek is örömét leli benne.
Felidézem az informatikai szakma egyik neves egyéniségének csaknem negyedszázada először kimondott szlogenét: Számítógépet minden asztalra! (A - természetesen - angolul elhangzott mondásban a „desk” szó szerepel, ami jelenthet asztalt, íróasztalt, iskolapadot - jól kitalálták ezt a korabeli marketingesek.) Akkor az ellátás, az elterjesztés, a penetráció növelése volt a szakma konszenzusos célja, tehát víziója és missziója egyben.
Nem kellett nagy látnoknak lenni ahhoz, hogy belássuk: a dolog - előbb vagy utóbb - be fog következni. Ám nem hiszem, hogy - akkoriban legalábbis - valaki gondolta volna, hogy eljön majd az az idő, amikor az emberek akár több - akkori értelemben véve - számítógépet is hordanak maguknál, mert örömüket lelik bennük.
Lehet a dolgokat nagyon jól megcsinálni, könyörtelenül és kompromisszumok nélkül, és ha sikerül, akkor az üzleti siker sem marad el - ez is az üzenete az én táblagépemnek. A „nagyon jól” ehelyt magyarázatra szorul: úgy, ahogyan a felhasználók mindig is szerették volna, de nem tudták sohasem megfogalmazni.
E tablet megerősítette bennem, amit korábban is vallottam: mindenekelőtt legyen az jó, amit csinálunk, tegyünk meg ezért mindent, amit csak lehet, és csak akkor kezdjünk reménykedni abban, hogy az üzlet számai is jól alakulnak.
Lélekfejlődésemből következik, hogy nem mondhattam nemet, amikor meghívást kaptam arra, hogy álljak egy innovációs csapat szolgálatába, legyek benne, a legközvetlenebbül legyek részese az újat teremtő hétköznapjaiknak. Váratlanul nyílt meg e lehetőség, váratlan döntést kellett hoznom - így vagyok október 24-e óta a BME-Infokom csapatának elhivatott tagja.
Az innováció hasznos eredménnyel jár. Tiszta a képlete, bizonyítása egyszerű feladat.
Kellő környezet is szükséges köré. Támogató közösség, támogató társadalom, támogató szakpolitika, támogató politika, megfelelően kiépített támogató intézményrendszer - az értéket az értéktelentől élesen megkülönböztető ország.