Változik a rendszergazda szerepe is e változó időkben, és legfőképpen változik az a jövő is, amivel a rendszergazdának számolnia kell, ha életútját tervezgeti. Az a tudás, amelyet nagy munkával, napi szenvedésekkel megszerzett és szakadatlan önképzéssel karbantart, akár feleslegessé is válhat.
A számítási felhőre alapuló szolgáltatások egyelőre megállíthatatlannak tűnő térnyerése nem csupán a vállalati informatika szervezetét vezető CIO-nak okoz főfájást, már ami a saját jövőjét illeti a vállalatánál, hanem azoknak is, akik eddig az informatikai infrastruktúrát ténylegesen felügyelték, működtették.
Kezdjük talán a szerverekkel. Szinte bizonyos, hogy ha a felhőbe való beköltözés bűnös gondolata megfogalmazódik az üzletet vezető menedzserekben - elsősorban az IT-vel kapcsolatos költségek csökkentését célozva -, szinte bizonyosra vehető, hogy a szerverek elsőként kerülnek a felhőbe kipaterolandó erőforrások közé.
Nem is oly rég még egy valamire való rendszergazda számára maga volt a szakmai csemege egy új szerver sikeres beillesztése az IT-infrastruktúrába, nem is szólva a hibaelhárításról, ami többnyire az eszköz korábban nem ismert gyengeségeire irányította a szakértő figyelmét - és egyben újabb tapasztalatokkal pallérozta elméjét.
Lassan a feledés homályába vesznek azok a történetek, amelyek arról szólnak, hogy miként sikerült néhány óra alatt a céget megmenteni úgy, hogy az éppen lehalt szerverbe egy másik gépből átoperált részegységet ültettek be, a szükséges driverek megtalálásával és felinstallálásával.
Szót ejthetnénk a különféle alkalmazásokról is, például a saját levelezőrendszerekről, amelyek nélkül egészen a közelmúltig elképzelhetetlennek tűnt egy valamire való IT-rendszer. A felhőbe kiköltöztetett alkalmazások esetében a helyileg szükséges szakértelem mindössze ahhoz szükséges, hogy a felhasználók gépein megtörténjenek a megfelelő beállítások.
Újabb szögeket látszik verni a rendszergazda jelképes koporsójába az az ugyancsak visszafordíthatatlannak tűnő trend, amely szerint a munkavállaló olyan általa vásárolt eszközt hozhat be a céghez és ráadásul használhat a vállalati informatikai folyamatokban, amilyet csak szimpatikusnak tart.
Az pedig már egyenes a rémálom kategóriájába sorolandó egy becsületes rendszergazda elméjében, hogy vannak informatikai erőforrásokat igénylő üzleti feladatok, amelyeket egyes elvetemült munkatársak - mondjuk a marketingről vagy a HR-ről - úgy oldanak meg valahol kívül, a homályos felhőben, hogy annak részleteiről az informatika szervezetének semmilyen információja sincs - és nem is lesz.
Hol vannak azok a szép idők, amikor az informatikusok írták elő, hogy mely funkcióhoz, beosztáshoz milyen központilag vásárolt személyi számítógép rendelhető? Hová lett az aranykor, amikor az informatikus elemzéseket készített, különféle gyártók gépeit vetette össze, vagy akár tesztelte is, hogy végül kiválassza azt, amelyiknek a dobozát beengedni méltóztatik a cég ajtaján? Visszatérnek-e azok az idők, amikor egy-egy üzleti alkalmazás kiválasztásában és bevezetésében az informatika szervezete, beleértve az infrastruktúrát betéve ismerő rendszergazdát is, játszotta az irányító és a - többnyire - meghatározó szerepet?
Azok az idők nagy valószínűséggel sohasem jönnek vissza. A rendszergazdákon a sor, nekik kell változni, váltani - ha túl akarják élni magukat.
Átigazolhatnak például a - mondjuk így - sötét oldalra, vagyis a felhőbe. Vezethet útjuk a fejlesztés világába: programozókra beláthatatlan időkig szükség lesz. És maradhatnak akár a cégüknél is, de akkor új területeken is érdemeket kell szerezniük, mint amilyen például az IT-biztonság.