A támogatás összege 50 ezer euró, melyből speciális bútorokat, informatikai eszközöket, látássérülteket segítő berendezéseket és szoftvereket vásárolnak. Az ELTE és az IBM megállapodott abban is, hogy a fogyatékkkal élő hallgatók közül kiválasztott jelentkezők fél éves gyakornoki álláslehetőséghez jutnak az informatikai cégnél.
Az IBM Akadémiai Partnerség nevű programjának részét képező együttműködés célja a fogyatékkal élő hallgatók, ezen belül elsősorban a látássérült, diszlexiás és diszgráfiás diákok elhelyezkedési esélyeinek javítása, számukra versenyképes ismeretek átadása. A programot a Kék Óriás 2005-ben indította, és eddig Ausztriában, Belgiumban, Csehországban, az Egyesült Királyságban és Lengyelországban kötött megállapodásokat több felsőoktatási intézménnyel, mindenhol a helyi igények és lehetőségek szerinti tartalommal.
A megállapodás aláírása alkalmából Paál Péter, az IBM Magyarország vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy egyetlen cég sem mondhat le a tehetséges emberekről, azért mert fogyatékkal élnek, vagy mert hátrányos helyzetű társadalmi csoporthoz tartoznak. Az IBM minden menedzserétől megköveteli és számon kéri az egyenlő esélyek biztosítását, egészséges, biztonságos, produktív és diszkriminációtól mentes munkahelyi környezet fenntartását. A céghez jelentkezőket, valamint az alkalmazásban állókat felvételük és előmenetelük szempontjából kizárólag szakmai tapasztalatuk, teljesítményük és elkötelezettségük alapján értékelik. A sokszínűség területén számos aktív, belső munkavállalói csoport is működik a cégnél, ilyen például a közelmúltban alakult női vezetők fóruma.
Hudecz Ferenc, az ELTE rektora kiemelte, hogy az IBM a programban való részvételt elsőként az ELTE számára ajánlotta fel Magyarországon, ami annak a szakmai munkának az elismerését is jelenti, amely az Egyetemen folyik a fogyatékkal élő hallgatók érdekében. Az együttműködés tartalmai vonatkozásait az Egyetem Esélyegyenlőségi Bizottsága dolgozta ki, elsősorban a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar szakmai támogatásával. A projekt megvalósítására az ELTE két legnagyobb kampuszán kerül sor: a Lágymányosi kampuszon, ahol több mint 5000 hallgató tanul és a Trefort kertben, ahol a bölcsészettudományi képzésben közel 8000 diák vesz részt. Az akadálymentesített nyelvi laborokban várhatóan három hónapon belül megkezdődhet az oktatás.
Az IBM vállalati kultúrájában nagy hagyományokra tekint vissza az esélyegyenlőség biztosítása, a cég első fogyatékkal élő alkalmazottja 1914-ben állt munkába. Időben nagyot ugorva előre, a Kék Óriás magyarországi vállaltcsoportja korábban ösztöndíj- és gyakornoki programot vezetett be hátrányos helyzetű roma fiatalok, valamint fogyatékkal élők számára is. A cég több munkatársa végez önkéntes munkát: vak gyerekekkel futnak és tandemkerékpároznak, állami gondozottakat tanítanak, hátrányos helyzetű családokat segítnek. Az IBM legújabb kezdeményezése a Corporate Services Corps projekt, amelynek keretében évente 1200, szigorú követelmények alapján kiválasztott munkatársát egy hónapos időtartamra felmenti a munkavégzés alól és civil szervezetek mellé delegálja, hogy fejlődő országokban a szegénység leküzdését célzó, környezetvédelmi, üzletfejlesztési, illetve természetvédelmi programokban vegyenek részt. Figyelemre méltó, hogy a hatszoros túljelentkezés mellett az IBM Magyarország két alkalmazottjának pályázata is kedvező elbírálást kapott. Egyikük most tért vissza Vietnámból, másikuk pedig rövidesen Tanzániába utazik.