22 ország 1400 felsővezetőjének bevonásával, valamint mélyinterjúk alapján készített összefoglaló riportot a Siemens nemzetközi Smart Infrastructure üzletága, hogy felmérje, hol tart a 2050-es klímacélok megvalósítása, köztük a nettó zéró szén-dioxid-kibocsátás, azaz a dekarbonizáció eléréséhez szükséges infrastrukturális átállás.
A tanulmány rámutat, hogy az intelligens fenntarthatósági fejlesztések sürgősek lennének, és a kibocsátáscsökkentésen túl is pozitív hatásokat várnának tőle az üzleti szereplők. A prioritások és az eszközök tekintetében azonban nincs tökéletes összhang, illetve jellemző a jövővel és a célok elérésének realitásával kapcsolatos bizonytalanság.
Országos és régiós szinten sem elég gyors az energiaátállás
A felmérésben résztvevők csupán fele (52%) vélte úgy, hogy a vállalatuknak otthont adó országban következetes dekarbonizációs stratégiát követnének.
A megkérdezettek, ha rendelkezhetnének az országok fenntarthatósági céljaira szánt büdzsé fölött, a megújuló energiaforrások bővítését (59%), az ezekhez kapcsolódó energiatárolók fejlesztését (58%), a biztos és a kihívásoknak ellenálló energiaellátást (56%), illetve a fosszilis energiaforrások kivezetését (50%) jelölték meg a főbb stratégiai prioritások között.
A kutatás szerint számos infrastrukturális átállási cél tekintetében viszonylag kevés és lassú az előrehaladás, valamint az említett kulcsfontosságú területeken is rengeteg munka vár még a szereplőkre. A hivatkozott számítások szerint a karbonsemlegesség több évtizedet és világszerte összesen mintegy 275 billió dollárt, valamint jelentős változásokat követel, nem csak az energiagazdálkodás területén, hanem például az ipari folyamatokban, az épületekben is.
A fenntarthatóság megvalósításában nem csak a fejlett, hanem a fejlődő országoknak is részt kell vállalniuk, a kutatás szerint pedig előbbiek jóval optimistábban tekintenek a célokhoz vezető folyamatokra. A német, osztrák és svájci résztvevők például főként pozitív szavakkal jellemezték (47% pozitív, 11% negatív) az átmenetet, míg például dél-afrikai kollégáik majdnem ilyen arányban használtak negatív kifejezéseket (10% pozitív, 42% negatív).
A kihívások ellenére léteznek jó példák fejlődő országokban is. Vietnámban és Indiában például, Kínához hasonlóan, jellemző, hogy a két- és háromkerekű motorkerékpárokat elektromosra cserélik. Ezekben az országokban a közúti közlekedés teljes benzinfogyasztásának mintegy felét adják ezek a járművek, így jelentősen csökken a fosszilis üzemanyagok használata, valamint az ehhez köthető CO2 kibocsátás is.
Fókusz a városokon
A városok a karbonkibocsátás központjai, így e helyeken különösen fontos változásokat elérni. A válaszadók a prioritások között említették az adatalapú városüzemeltetést (42%), az épületek hűtési-fűtési rendszerének karbonmentesítését, villamosítását (41%), illetve a hulladékok csökkentését, az újrahasznosítást (40%). Emellett a megkérdezett felsővezetők átlagosan 46 százaléka értett egyet azzal, hogy az elektromos járművek árát támogatásokkal vagy adókedvezményekkel kellene csökkenteni, így ösztönözve a vásárlást, ugyanakkor a válaszadók negyede egyáltalán nem ért egyet a támogatások rendszerével.
Sokan nem osztják cégük optimizmusát
A felmérésben résztvevők saját vállalataikat tekintve bizonytalannak és inkább pesszimistának bizonyultak a jövőt illetően: kevesebb mint felük (40%) tartja elérhetőnek a cégük által kitűzött, rövid távú klímacélokat, és csak 44 százalékuk szerint valószínű, hogy 2030-ig egyáltalán elérik ezeket. Abban is erősen megoszlik a megkérdezett felsővezetők véleménye, a saját szervezeteik mennyire részletes fenntarthatósági tervekkel rendelkeznek, kommunikálják-e ezeket nyilvánosan, illetve ellenőrizhető módszerekkel mérik-e a célok megvalósítását.
Az épületek fontos szerepet játszanak a karbonsemlegesség elérésében
A karboncélok teljesítéséhez nagy potenciál rejlik az épületek energiahatékonyság-növelésében, legyen szó akár ipari létesítményekről vagy városi irodaházakról. A globális CO2 kibocsátás 39 százalékát ugyanis az épületek adják: 28 százalék a működésből (pl. fűtés, hűtés, energiaellátás), 11 százalék pedig az alapanyagokhoz és a kivitelezéshez köthető emisszióból ered. Ehhez képest, a tanulmány megállapítása szerint, az épületek kibocsátásra gyakorolt hatása jelenleg alulértékeltnek tűnik, és sok szervezet nem foglalkozik vele kellő súllyal - a felmérés résztvevőinek például csak 37 százaléka számolt be értékelhető fejlődésről ezen a területen.
Az új beruházások hatékonyságának biztosítása mellett még fontosabb a meglévő épületek felújítása, mivel ezek 85-95 százaléka várhatóan 2050-ben is még mindig használatban lesz. Ezek a fenntarthatósági fejlesztések szinte minden esetben kevesebb szén-dioxid-kibocsátással járnak, mint a lebontás és újjáépítés, így kulcsszerepet kapnak a jövőben.
Az angol nyelvű teljes tanulmány ezen a linken interaktív formában elérhető, valamint pdf-ben letölthető.