Hirdetés
. Hirdetés

IBM: több nyereség, kevesebb bevétel 2005-ben

|

Az IBM 2005-ös pénzügyi évét magas profittal, és viszonylag alacsony bevétellel zárta. Számokra lefordítva ez 8 milliárd dollár nettó jövedelmet, és összesen mintegy 91,1 milliárd dollárnyi bevételt jelent: ez ugyan valamelyest csökkenő bevételt mutat, de az elemzők még ennél is rosszabbra számítottak.

Hirdetés

Ennek oka elsősorban abban keresendő, hogy az IBM eladta PC gyártó részlegét a kínai Lenovónak még év elején. E részleg teljesítményét figyelmen kívül hagyva a vállalat többi részlege összesen 3%-os növekedést ért el.

Ami csak a december 31-én záródó utolsó negyedévre vonatkozik, az azt megelőző három hónapos időszakban 24,4 milliárd bevételre tett szert, ami egy százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábban elért eredményekhez képest. Elemzők egyébként még ennél is rosszabbra számítottak: korábban a Thomson First Call szakemberei 1 milliárd dollárral kevesebbet jósoltak. Ugyanezen időszakban azonban a nyereség 13%-kal 3,2 milliárd dollárra emelkedett.

A vállalat vezetői a működési költségeket is sikeresen visszaszorították. A veszteséges üzletágakat egyszerűen megszüntették, vagy eladták - ilyen sorsra jutott a PC részleg is. A Global Services részleg is 5%-os bevételcsökkenésről számolt be, ami a negyedik negyedévi időszakra vonatkozik, azonban a teljes pénzügyi évet nézve 3%-os növekedés írható a számlájukra.

Az alacsony árak különösen hatással voltak az adattároló és a szerver piaci szegmensekre. Az xSeries szervercsalád szállításai például óriási mértékben megnövekedtek, a belőlük származó bevételek azonban szinte alig változtak. Földrajzilag a legjobb régió továbbra is Amerika, de az ázsiai területek is egyre jobb adatokat produkálnak. Csak az indiai piac mintegy 55%-os növekedést ért el, majd ezt követi a sorban Kína 8 százalékkal. Oroszországban az emelkedés mértéke 29%.

Ami a jövőt illeti, az IBM továbbra is a jövedelmezőbb üzletágakra fog összpontosítani. Sam Palmisano, a vállalat elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az üzleti modell sokkal kiegyensúlyozottabb, és nyereségesebb, mint az előző néhány évben, ezért további sikerekre számítanak.

Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.