Magyar innováció forradalmasítja az őssejt-donációkat
A projekt célja a Vöröskereszt igényeire szabott digitális platform megalkotása.
A projekt célja a Vöröskereszt igényeire szabott digitális platform megalkotása.
Siemens automatizálással modernizált a győri Märklin gyár
Évről évre növekszik az villamosenergia iránti szükségletünk, ez azonban nem csak az energiafogyasztási szokásainkat befolyásolja, hanem az olyan, általános közüzemi szolgáltatásokat is, mint a vízgazdálkodást, vagy a hulladékkezelést. Ma még csak ismerkedünk az energiamenedzsment szoftverek fogalmával, azonban rövid időn belül a vállalkozások mindennapi eszköze lesz.
Az olcsó energia kora véget ért, de optimalizált fogyasztással észszerű keretek között tarthatók a költségek. Sőt, szakértői segítséggel még a komfortérzet is javítható, a kiadások minimalizálása és a környezet védelme mellett.
Egy jármű beszerzéséhez az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forint támogatás nyerhető el.
Magyarországon kialakított támogató üzleti környezet változatlanul az egyik legfontosabb vonzerő az európai terjeszkedésben gondolkozó amerikai cégek számára.
Több helyszínen is tüntetések zajlottak a klímavédők által meghirdetett globális akciónapon.
A projekt keretében lezárult a transzeurópai közlekedési hálózatba tartozó (TEN-T) hazai vasúti infrastruktúra felmérése és bővítették a vasúti igazgatási központi informatikai rendszert.
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz 203 millió forintos támogatásával megvalósított projekt részeként többek között automatizáltak is.
A tartalomnak, és a módszertannak is folyamatosan fejlődnie kell a szakképzésben.
A rengeteg nagyon jól és kevésbé olvasható betűtípus mellé most érkezett egy új, ami garantáltan kifog rajtad. Is.
Egy három napon át tartó tárgyalássorozat végén sikerült elfogadni az AI Act nevű törvénytervezetet.
Egy forradalmi eljárás révén japán tudósoknak komoly teljesítményt sikerült elérniük.
Cél, hogy 2030-ra legalább egy magyar egyetem a világ legjobb 100, további három pedig Európa legjobb 100 intézménye közé kerüljön.
A Gemini messze nem olyan lenyűgöző, mint azt a demó alapján gondolhatták a nézők.
A CT- és MR-felvételeket körbe lehet járni, és az egyes szerveket meg lehet vizsgálni különböző szögekből is.
Többek között vezeték nélküli hálózatokat alakítottak ki a tankerületi központok által fenntartott köznevelési intézmények számára.
A hamis "webáruházak" elsősorban a közösségi oldalakon hirdetik magukat, és többnyire irreálisan alacsony áron vagy kizárólag előre utalással kínálják termékeiket.
A fejlesztés során fontos szempont volt a tanulásmódszertani eszközök gazdagítása és az önfejlesztés lehetőségeinek bővítése egyéni teljesítménymérő elemek beemelésével.
Jelentős változtatást történhetett az iPad gyártási folyamatában.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.computertrends.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.